Téli reggel volt. Az ég vakítóan kék, szikrázott a nap. Kinyitotta az ablakot, áramlott be a metszően hideg, fagyos levegő, amely áthúzott a házon és az előző napi füstölők illatát egy szempillantásra kitakarította a lakásból.

Gyorsan elindította a mosást. A ruhák összetételén tűnődött a mosógépben: fehérneműk, szabadidő-alsók és felsők túlnyomórészt. Kímélő mosásba mennek a pulóverek, újabb kupac a kényesebb darabok. Megint lesz három menet, gondolta.

Bekapcsolta a villanytűzhelyet, s az előző este bekészített friss kávé illata lassan belengte a konyhát. Egy percre tétovázott, vajon melyik bögréjét töltse színültig tele a dupla kávéval és a csokis mandulatejjel, majd leemelte a polcról a pandamacisat. Ez igazából nem is az övé volt, hanem a lánya hagyta itthon használatra. Ilyenkor olyan, mintha ő is vele lenne, nem mintha nem járnának a gondolatai folyton a gyerekek körül, de hát ez így normális.

Eltűnődött. Általában nem szokott emlékezni az álmaira. Hogy ez jó-e vagy rossz? Inkább jó, döntötte el. Amúgy meg olyan, mint a bagoly. Délután vagy este kezd lendületbe jönni, ezért a korai kelésnek már a gondolata is hátborzongató számára, pedig a vidékre indulások napján mindig korán kell kelnie. Korábban, évekkel ezelőtt, sokszor keltek útra éjjel kettőkor is akár, hogy nyolcra megbeszélt időre odaérjenek bárhová is. Egyszer, a vaksötétben, úgy Szeged és Mórahalom között megelőzte őket egy platós autó, a megengedettnél sokkal gyorsabban hajtott, majd pár pillanat múlva valami (később kiderült, ürülék) keményen az autójuk oldalához csapódott, és már fel is tűnt az a másik jármű, a korábban őket előző, félrehúzódva az út szélére. Egy szarvast ütöttek el. Segítséget nem kértek, persze, mindenhol ki van téve a vadveszélyre figyelmeztető tábla. Nem esett bajuk, az állatot, meg, gondolták, magukkal viszik. Ami szabálytalan ugyan, de érthető, kinek van kedve fizetni a helyi vadásztársaságnak büntetést?

Belebújt a meleg mamuszába és bekuckózott a kanapéra, elvégre vasárnap van, ami azért nem jó, mert jön utána a hétfő, a folytonos feladatok, s azokból bőven akad minden napra.

Nem hagyta nyugodni az álma, ami éjjel háromkor felébresztette. Vagy nem is az álom miatt ébredt fel? Hanem a szomszéd kutyájának ugatása?

Fura álom volt. Egy vidéki tanyán járt, fehérre festett, kódisállásos házban, amilyeneket Zalában látott már sokszor. Annak idején sokszor álmodoztak arról a Férfival, hogyha szépen megöregednek, vesznek egy ilyet. Ott ülnek majd kint a lombos fák árnyékában és véget nem érő beszélgetéseket folytatnak könyvekről, történelemről, utazásokról, s várják a gyerekeket. Érdekes, hogy azokban az álmokban a másiknak csak az árnyéka látszott mindig. Csakis magát látta, kezében a bögrével…

Ezen az álombeli helyen egy nagy, fehér oroszlán mászkált, öreg volt már, kopott a sörénye, szelíd volt, mint egy macska, s hogy miért éppen őt szemelte ki, hogy a lábához dörgölőzzön, nem tudta. S miért volt rajta éppen piros körömcipő? Leült, s az oroszlán ráfeküdt a lábai elé, a piros cipőjére fektette a fejét, s bánatos szemeivel feltekintett rá.

- Haldoklik – mondta a Férfi.

- Honnan tudod? – kérdezte.

- Látszik rajta. Téged választott, melletted akar elmenni. – majd eltűnt, anélkül, hogy hozzáért volna. Ez utóbbin nem csodálkozott, álmaiban olykor visszatért, látta, de sosem érintette meg, volt, hogy szólni sem szólt, csak nézte és eltűnt a semmiben.

Aztán megjelent az Öreg is, berontott, mint egy dúvad, ami amúgy nem volt rá jellemző soha, míg élt. Nyomában pedig az Idős Nő, aki még él, de viszonyuk sosem volt zökkenőmentes. Kiabáltak, hogy mit keres itt? Miért jött ide? Ezt a tanyát eladják, itt semmi keresnivalója…erre kérni kezdte a Férfit, hogy vigye már ezeket haza, s jöjjön vissza, hiszen a gyerekek egyedül maradtak otthon, ne hagyja itt őt egyedül az oroszlánnal. Az állat a hangzavarra felugrott, s már alig volt sörénye, s egyre gyorsabban körözni kezdett a kerítés mellett.

Szaladt a Férfi nyomában, kérlelte, ne hagyja itt. Az Idős Nő erre keményen leteremtette. S amit eddig nem tett meg soha, ő fejére olvasta minden elkövetett bűnét, minden sérelmét, amit a hosszú közös évek alatt nem tett meg még soha. Hátrahőkölve elmentek. Mind. Ott maradt az oroszlánnal, aki most felmászott az ágyra, s már egy szál sörénye sem maradt. Lassan megsimogatta a vadállat fejét, betakarta egy pokróccal, s az alatt az oroszlán testének még a körvonalai is eltűntek lassan.

Egyedül maradt a piros körömcipőben az üres, fehérfalú házban. Szemével a messzeségbe révedt, majd felriadt álmából.